Van ugyebár egy takarítónő. Csak nagyon ritkán látom őt, mert mire én beérek ő már hazament (pedig az egyik héten bementem jó korán, hogy leléphessek a Szigetre, de akkor sem láttam).
Egyszer már sikerült bemutatkoznom egy álmos reggelen neki. Megyek az utcán , ő épp jön ki  a kapun én meg megyek be, álmos fej, kávé a kézben, köszönök: "Szia" erre ő csak néz. Oké, bemegyek, majd úgy 10 méterről ordít, hogy "Jó reggelt, illik ám köszönni!". Na mindegy. Ő az akivel eleve csak papíron szoktam kommunikálni. Ez a mániája, mindenkinek ír egy címkét, hogy ugyanmár ezt ne ide tedd, használj hamust, stb.
Akkor, hogy miért is aktuális ez.
Van nálunk ilyen "irodaházas víz", nem tudom mi a neve: fejjel lefelé egy tartály, és két gomb, egyik hideget ad másik meleget. Mivel még nem sikerült leszoknom a cigiről, ezért minden cigi után töltök egy pohárral magamnak, amit magammal viszek az emeleten lévő irodába. Szóval ezek gyűltek és gyűltek.

Elején még csak azért, hogy ezeket használjam az erkélyen hamutálnak (hogy a takarítónő ne írogasson), majd jött a nyár és a klímahasználat, így maradt a kjelölt dohányzóhely.  Meg néha egy dobozokból kirakott képzeletbeli munkatárs (Barnabás), egyéb testrészeihez használom. Most már mindig csak egy poharat használok, amit viszek magammal, ha újra akarom tölteni, de így is napi egyszer elfelejtem és újat veszek. Ezeket szépen gyűjtögettem a gépek mögött kb tizesével. Múlt héten a takarítónő összeszedte egy helyre és kirakta elém, hogy jól lássam. Én meg fogtam őket és eldugtam az egyik gépem mögé. Még mindig ott van, ezek szerint nem vette észre.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.